MENYASSZONYI RUHA

A menyasszonyi ruháim a megrendelő igényei szerint készülnek el, egyedi tervezés és kivételezés alapján. Amikor Veled, mint menyasszonnyal konzultálok, a beszélgetésünk egész folyamata alatt együtt alakítjuk és választjuk meg a Számodra legelőnyösebb ruha vonalvezetését és annak formavilágát, díszítőelemeit és ami a legfontosabb az ezzel járó költségvetést. A tervezés sok mindenből kiindulhat, akár az Általad hozott képi/fotó gyűjteményedből, melyet inspirációként mutathatsz meg nekem, ez egy jó kiindulási pont. Mivel számomra az a legfontosabb, hogy az elképzeléseidhez, álmaidhoz legközelebb álló ruha valósulhasson meg.

Amennyiben ha külföldről érkezel, mert az életed színtere oda köt, akkor lehetőség szerint úgy alakítjuk ki a konzultációra és a próbákra vonatkozó időszakot, hogy annak könnyedsége és élménye ugyanúgy megélhető legyen Számodra, mintha néhány kilométerről jöttél volna el hozzám. Mivel számtalan esetben előfordult már, hogy külföldről érkezett menyasszony, így kapacitásunk és logisztikánk teljesen felkészült. A menyasszony kérésére akár 1 hét alatt is elkészül az álomruha.

Menyasszonyoknak információ a tervezéssel és készítéssel kapcsolatosan:

Előzetesen úgy döntesz, első körben e-mail, vagy Facebook üzenetben küldesz ruhafotót, akkor a készítési árral kapcsolatban hozzávetőleg érkezik vissza a válasz, mert kép alapján kizárólag csak így lehet meghatározni. A pontos ár meghatározásához, elengedhetetlen tudni, az alapanyag költségeit, és hogy milyen technológiával tud elkészülni az adott ruha, ami a prémium minőségtől a couture kidolgozásig terjedhet. Ez azért is fontos, mert egy ruha többféleképpen elkészíthető, valamint mindenkinek más igényei merülhetnek fel a saját ruhájával kapcsolatosan és egy e-mailes fotó alapján ezt nehéz felmérni. Előfordul, hogy a menyasszony egy keretösszeggel érkezik, ilyen esetben opciós lehetőséget tudok nyújtani, mutatni, hogy ezen összegbe mi az ami beleférhet.

Viszont ha kiforrott elképzelésed van a menyasszonyi ruháról, anyagáról, kidolgozásáról, kérlek küldd el annak fotóját a tanczos@tanczosdesigner.com e-mail címre, vagy a https://www.facebook.com/tanczosdesigner/ oldal Messenger üzenetébe, vagy akár https://www.instagram.com/anitatanczos/ is felveheted velem egy ügyben a kapcsolatot.

Azonban ha tanácstalan vagy akkor kérj időpontot személyes konzultációra a TANCZOS Stúdióba a +36-20/255-1210 telefonszámon, ahol egyénileg foglalkozom Veled.

TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ ÁRAK:

- polgári esküvői ruhák 350-850 ezer Forint között.

- menyasszonyi ruhák 450-1.350 ezer Forint között.

- menyasszonyi ruhák egyedi elképzelések,

különleges kérések alapján 500 ezer Forinttól.

- menyecskeruhák 120-380 ezer Forint között.

- koszorúslányruhák 120-450 ezer Forint között.

Az alkalmi és koktél ruhák 140-650 ezer Forint között.

Az estélyi ruhák 250-900 ezer Forint.

Személyes Konzultáció:

A menyasszonyi konzultáció, tervezés: bruttó 20.000.- /h díjazás ellenében történik. Mely a TANCZOS-nál megrendelt és elkészített öltözék árából levonásra kerül.



MENYECSKERUHA

INFORMÁCIÓK, TERVEZÉSSEL ÉS KÉSZÍTÉSSEL KAPCSOLATBAN:

A TANCZOS Menyecske ruha, Koszorúslány ruha a megrendelő igényei szerint készül el, egyedi tervezés és kivételezés alapján. A konzultációs folyamat alatt a menyasszonnyal együtt alakítjuk, választjuk meg a ruha vonalvezetését, anyagát, díszítőelemeit és annak költségvetését.

A tervezés akár a menyasszony által hozott elképzeléséből is kiindulhat.

Készítési idő ezen típusú ruhákra: 1-3 hét.
Amennyiben a menyasszony külföldről érkezik, lehetőség szerint számára legmegfelelőbben lesz kialakítva mind a konzultációs és próba szoros időszaka.

Így akár 1 hét alatt is elkészülhet az általa kért ruha.
Az e-mailen és üzenetben küldött ruhafotókra a készítési árban hozzávetőleg érkezik vissza a válasz mert kép alapján kizárólag csak így lehet meghatározni.

A pontos ár, melyet egy személyes konzultáció során a Tervező Veled együtt átbeszélve állítja össze, közösen kiválasztva az alapanyagot és eldöntve a készítési technológiát, valamint figyelembe véve az Általad kialakított keretösszeget.
Viszont ha kiforrott elképzelésed van, kérlek küld el annak fotóját a tanczos@tanczosanita.com e-mail címre, vagy a TANCZOS Facebook oldal Messenger üzenetbe.

Azonban ha tanácstalan vagy akkor kérj időpontot személyes konzultációra a TANCZOS Műerembe a ☎️+36-20/255-1210 telefonszámon, ahol a Tervező egyénileg foglalkozik Veled.

Személyes Konzultáció:

A konzultáció, tervezés: bruttó 20.000.- /h díjazás ellenében történik. Mely a TANCZOS-nál megrendelt és elkészített öltözék árából levonásra kerül.

Érdeklődés, online konzultáció

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.

Lépj velünk kapcsolatba

TANCZOS

Bercsényi utca 12., 1111 Budapest

Móricz Zsigmond rakpart 4., 9022 Győr

+36-20-255-1210

info@tanczosanita.com

TANCZOS